Polipok – ESMTK Jégpárducok B , OBIVD

Végeredmény: 3–3

(0–0, 1–3, 2–0)

Nézőszám: 112 – Bizony ám!

A meccs olvasata:

Az első harmadban türelmesek voltunk. Magunkkal is. A másodikban elvesztettünk pár fókuszpillanatot. Vagy meg sem volt A harmadikban visszavettük a kontrollt. Nem is akárhogyan.

Bővebben: A bemelegítés utolsó percében Nedi korijának eltört az éle. Nem „kicsit rossz”, nem „majd kibírja”, hanem baromira eltört. Ott állsz, hogy hatvan perc múlva egy final four múlhat ezen a meccsen, és a kapusod konkrétan nem tud ráállni a jégre. Kapus nélkül meg azért nehéz nekiindulni…

Némi pánik, sok aztaaaa, meg egy gyors döntés. Irány a hokibolt- nem az Üllői úti, csak a pályán lévő kis raktárunk. Van kori, élezés. Csere kori fel. Mamut újraépít. Kori szűk? Igen. Ideális? Nem. De nem az volt a kérdés, hogy ideális-e, hanem hogy meg tudjuk-e oldani. Megoldottuk. Nedi túlélte.

És igen, ezek után jött az, ami a jégen látszott. A szezon leggyengébb játéka. Széteső passzok, csúszó váltások, fél ütem késés mindenben. Nem voltunk önazonosak. A második harmadban 1–3-nál már nagyon csúnyán nézett ki a matek, főleg úgy, hogy a Final Fourhoz az kellett: ha ki is kapunk, maximum egy góllal.

Volt egy pont, vagyis a 1-3, amikor ez kezdett eltűnni. Nem csak az eredmény, hanem a kontroll érzése is. De nem adtuk fel. Nem lett belőle kapkodás, nem kezdett mindenki külön hőstörténetet írni. Benne maradtunk a meccsben. 2-3-nál már érezhető volt, hogy még van esély. 3-3-nál pedig nem csak egyenlítettünk, hanem stabilizálódott a játék. Na meg vége lett a meccsnek.

Szép meccs volt? Nem.

Karakteres? Igen.

Ez a meccs most nem a csillogásról szólt, hanem arról, hogy amikor minden borul – felszerelés, ritmus, játék –, akkor is versenyben maradsz.

Folytatás a DHK ellen. Itthon.

Ott már nem elég túlélni. Ott meg kell mutatni, kik vagyunk valójában. Mert a fináléban ott kell lenni Ugye urak?!

Képek a linken: