


Igazi mérföldkőhöz érkeztek fiatal játékosaink: a Tatabányai Curling Klub 13 éves ifjei is bemutatkoztak az Olympic Hopes 2025 U16 tornán!
Bár tapasztalatban és életkorban is fiatalabbak az ellenfeleiknél, hatalmas lelkesedéssel, fegyelemmel és csapatszellemmel vágtak neki ennek a nemzetközi megmérettetésnek.

Első nap – Fradi ellen. Nem volt könnyű kezdet: a srácok rögtön egy nagyon összeszokott és technikás Fradi csapattal találkoztak. Most ugyan a papírforma érvényesült, de a fiúk minden követ megmozgattak, hogy helytálljanak – és ami talán még fontosabb: nem adták fel egy pillanatra sem! 



Második nap – Lett lányokkal a jégen.
A nyitónapi megilletődöttség eltűnt, még úgy is, hogy a lányok Ádámnál is magasabbak voltak. Pedig Ádám igazán szép szál legény! A srácokon látszott, hogy felszabadultabban, bátrabban játszanak. A lett csapat remek játékával felvették a ritmust, így szoros küzdelem alakult ki, de végül a nagyobb rutin és a jégen töltött évek győztek. Ettől függetlenül büszkék lehetünk a fiúkra – hatalmasat fejlődtek egy nap alatt is! 



Szombat, holnap – A lengyel fiúk következnek!
Már most izgatottan várjuk a holnapi mérkőzést, ahol a lengyel csapattal mérkőznek meg a srácok. A tanulás, a tapasztalatgyűjtés és a sportbarátságok kialakítása most a legfontosabb cél – és ebből már most csillagos ötösre vizsgáztak!

