Másodjára is bejátszottuk magunkat a Final Fourba

És a sorsnak van humora: pontosan ugyanaz a négy csapat jutott be, mint elsőre 😉
Ha ezt már az első nekifutásra sikerül lezárni, mostanra valószínűleg már a mai meccsek legjobb pillanatait idéznénk fel valahol egy árnyékban. Ehelyett még vár ránk egy bronzmérkőzés.
Az Oilers ellen szinte borítékolható volt, hogy ez most nekik áll. Akadémistákkal felálló csapat, komoly tempó. Ennek ellenére nekik is tudtunk gólt lőni, voltak igazán jó helyzeteink, dolgoztunk becsülettel. Ez önmagában is sokat elmond erről a Polipok csapatról.
Most már csak az a kérdés, hogy a White Sharks vagy a Fekete Legyek lesz az ellenfelünk a harmadik helyért.
Közben brutális a hőség. Ilyenkor már nem is feltétlenül az ellenfél a legnagyobb kihívás, hanem a saját szervezet és a fej. Minden játékos ugyanazzal a forrósággal küzd, teljesen mindegy, melyik csapat mezét viseli.
Beszédes, hogy az ötödik–hatodik–hetedik helyért érintett három csapat végül nem is játszotta le a helyosztókat. Úgy döntöttek, ebben a hőségben ennek nincs értelme, inkább hazamentek.
Mi viszont maradtunk. Ma is pályára léptünk, ma is küzdöttünk. Ez önmagában is mutatja, mennyire szeretjük ezt a játékot.
Persze egy ilyen hőségriadó közepén talán nem az volt a legszerencsésebb döntés, hogy gyakorlatilag elölről kellett kezdeni az egész Final Fourért való csatát. De ezen már nincs mit változtatni.
Most már csak egy feladat maradt: még egyszer összeszorítani a fogakat, és mindent beleadni a bronzmérkőzésen.
Akármi lesz a vége, erre a teljesítményre már most büszkék lehetünk. Eszméletlenül jó csapatok között jutottunk be újra a legjobb négy közé, és senki ellen nem feltett kézzel mentünk ki a pályára.
Nagyon komoly csatákat kellett megvívnunk, hogy idáig eljussunk. Most már egyetlen cél maradt: méltóképpen lezárni ezt a napot, és mindent megtenni azért a bronzéremért. Hajrá, srácok! 🏒🥉

Leave a Comment

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Scroll to Top