Átigazolás előtti gondolatok, nem csak Polipoknak
Hamarosan kezdődik az átigazolási időszak. Július 1.
Ilyenkor mindig megszaporodnak a történetek, a vélemények, a tanácsok és néha a legendák is.
Halljuk mi is, hogy nálunk semmi nem működik.
Hogy rosszak az edzők.
Hogy rossz az egyesület.
Hogy nincs jég.
Hogy itt nem lehet sportolni.
Az élet érdekes.
Mert ha ez a „borzasztó” egyesület nem lett volna, akkor sok gyerekről az sem derült volna ki, hogy egyáltalán szeret- tud jégkorongozni.
Nem azért, mert máshol ne lehetne hokizni.
Hanem azért, mert a legtöbb család nem visz egy 5-7 éves gyereket heti több alkalommal másik városba csak azért, hogy kipróbáljon egy sportágat. Először mindig azzal találkozik, ami helyben elérhető.
Pont ezért fontos minden helyi sportközösség.
Ha lenne Tatabányán például komoly utánpótlás gokartprogram, lehet, hogy néhány gyerekről ma azt mondanánk, hogy született autóversenyző. De nincs. Így ez ki sem derül.
A hokinál viszont van lehetőség. Van pálya. Van csapat. Vannak edzők. Vannak emberek, akik évek óta dolgoznak azért, hogy egyáltalán legyen mit kipróbálni.
Aki úgy dönt, hogy továbbáll, annak sok sikert kívánunk.
Tényleg.
A sportoló fejlődését mindenhol támogatni kell.
De egy dolgot tisztelettel kérünk. És kér minden egyesület, akár hokis, akár más egyesület.
Ne tegyetek úgy, mintha azok az emberek, akik éveken keresztül foglalkoztak a gyerekkel, semmit sem értek volna.
Ne járassátok le az edzőket.
Ne köpjetek vissza arra a közösségre, amelynek tegnap még részei voltatok. Ettől az új helyen nem lesztek többek.
A sportvilág meglepően kicsi.
Edzők beszélnek egymással.
Klubok beszélnek egymással.
Vezetők beszélnek egymással.
És egyszer eljön az a pillanat, amikor nemcsak a statisztikákat vagy a képességeket nézik, hanem azt is, milyen ember érkezik az öltözőbe.
Mindenki úgy jár a legjobban, ha úgy távozik egy közösségből, hogy később is jó szívvel tudjanak róla beszélni.
Mi továbbra is ezt szeretnénk képviselni.
A többit pedig majd eldönti a pálya.
És a témában jó szívvel ajánljuk Orbán Attila írását az IceHockeyPro57 csoportban. A hidakról is, a célba érésről, és sok minden másról- is 
„A tapasztalatom viszont az, hogy nem a legtehetségesebb ér célba, hanem az, aki végig tud menni az úton. ..aki képes tanulni, fejlődni és tisztelettel kezelni azokat az embereket, akikkel pályafutása során találkozik.”
Köszönjük. Egyetértünk!

