Hírek

McDonald’s 3×3-as Jégkorong Záró Fesztivál


2024. március 23-án rendezte meg a Magyar Jégkorong Szövetség a 3×3 bajnokság záró gáláját.
Ebben az U16-os csapatunk is érdekelt volt, mivel nagyon összeszedett játékkal bejutottak a final fourba. Nem csak a tét miatt volt izgalmas a döntő. Az első mérkőzésen, amelyen a Tatabányai Polipok a KESI csapat ellen játszott, az egymásnak feszülő csapatokat végleges kiállítással próbálta szabályozni a játékvezető. Majd ezt a döntését visszavonta, mivel mindkét csapat minimum létszám alá esett volna. Ez a mérkőzés végét jelentette volna. Azonban erre nem kellett túl sokat várni, a Polipok kapusának egy megmozdulását szabálytalannak ítélte a játékvezető, konkrétan rúgásnak minősített egy kapus mozdulatot (butterfly), és végleges kiállítást adott a kapusunknak, és ezzel a KESI ellen vége is lett a mérkőzésnek. Nem kis izgalom volt az öltözőben, de szerencsére a jelenlévő döntéshozók fontosnak tartották, hogy egy ennyi munkával végig küzdött szezon ne így érjen véget. A harmadik helyért való mérkőzés igen fordulatos volt, de végül nem a Polipoknak kedvezett Fortuna. A korongot a Jégkert játékosai bűvölték többször a kapunkba.
A sportban, ahogy általában az életben sincs „mi lett volna ha”. Minden meccsre úgy megyünk, hogy igyekszünk nyerni, de mindig tanulunk is. Nagyon sok munka van abban, hogy a az első négybe került a csapat. Külön köszönet edzőjüknek, Csíki Zolinak minden edzés és meccs percért, a mérgelődésekért és a dicsératekért, a végtelen nagy elkötelezettségéért. Köszi Zoli! Köszi U16!
Képek a linken:

További híreink

WCT Belgium beszámoló- PTSE Men

A csütörtök hajnali indulást a csapat gond nélkül vette. Megérkezvén Belgiumba egy gyors autókölcsönzés és városnézés után megérkeztünk szállásunkra, majd még aznap délután részt vettünk a hivatalos melegítésen. A jeget

Tovább olvasom »
Scroll to Top