Hírek

Magyar Kupa a PTSE férfi csapatának sikere

Az idei Magyar Kupa a PTSE férfi csapatának sikerével zárult.
A hagyományoknak megfelelően a Kupa alapszakasza triple-knock-out rendszerben vette kezdetét az első hétvégén. A PTSE férfi csapata a Prague Openen való részvétellel hangolt a Kupameccsekre. Ahogyan a cseh fővárosban is, így az itteni első hétvégén is a felállások tesztelésén volt a hangsúly. Az első hétvégén Kalocsay Ottó vezetésével vágott neki a csapat a küzdelmeknek. Az első mérkőzésen az UTE férfi csapata ellen egy váratlan vereséggel kezdte meg a csapat a mérkőzések sorát, majd a második meccsen a Vasas csapata volt az ellenfél, akik jelenleg a férfi válogatott is. Ezúttal sem jött össze a győzelem, de ezen a meccsen már több jel is arra mutatott, hogy javuló formát mutat a csapat. A lebonyolításnak megfelelően a csapat a C-ágon folytatta a sorozatot, ahol megragadva az utolsó esélyt végig menetelt, így az elődöntőbe került.
A második hétvégén Tatár Lőrinc is csatlakozott a csapathoz csapatkapitányként, így egy olyan felállást sikerült megtalálni, ahol minden játékos a lehető legtöbbet tudta hozzáadni a csapat sikeréhez. Az elődöntőben a jelenleg csúcsformában lévő férfi válogatott elleni visszavágóval kezdődött meg a rájátszás, itt különösen magabiztos játékkal sikerült győzelmet aratni. A mérkőzésen mind kettes, hármas és négyes pozícióban pontosabban játszottunk ellenfelünknél, külön kiemelendő Kalocsay Ottó, aki majdnem hibátlanul hozta le a mérkőzést, illetve Tatár Lőrinc, akinek legtöbb dobása erős ütés volt, ezeket viszont mind nagyon pontosan dobta. A meccs előtt megbeszélt stratégia egyértelműen bevált, úgy tudtunk egyszerű játékot játszani, hogy közben sok kő volt a házban, aminek titka egy-egy jól sikerült ütő kőben rejlett.
A döntőben az addig veretlen újpesti férfi csapat ellen nyílt visszavágási lehetőség. Két end után az UTE United Leads csapata 3-2 arányban vezetett, és a játék képe is inkább az ellenfél fölényét mutatta. A csapat azonban új lendületre kapott, ennek köszönhetően ez volt az utolsó alkalom, hogy az UTE csapata vezetett a mérkőzés során. A meccs második felében sikerült visszahozni a reggel meccsen látott teljesítményt, így a mérkőzés végén nem is forgott veszélyben a PTSE első Magyar Kupa győzelme.
Gratulálunk a csapatnak, és köszönjük a kitartó munkát!

További híreink

Február 22. – A MAGYAR PARASPORT NAPJA

Köszöntünk minden parasportolót a magyar parasport napján – is! Felnézünk rátok a kitartásotokért, tiszteljük a szenvedélyeteket, és segítjük a munkátokat! Hajra Tatabányai Curling Klub Hajrá Anikó és Péter! Köszönjük Gergő!

Tovább olvasom »

Szezonzárásig nyitvatartás!

Szezonzárásig nyitva tartás: hétfőtől – péntekig 8-14-ig szombat- vasárnap 9-12; 13.16; 17-20 2025.02.27-én csütörtökön 8-14-ig általános iskolák közötti curling kupa lesz A várható szezon zárás a nagy pályán időjárás függvényében

Tovább olvasom »
Scroll to Top