.

2014/2015 évadzáró

Belépés   

E-mail:

Jelszó:

 

III. Csákány Csata

- Harcoljunk együtt az egészségért és a jókedvért!

 

 

 

 

 

2013. szeptember 21-én, immár harmadik alakalommal került megrendezésre a Csákányospusztai Játékok a Petőfi Tömeg-és Szabadidősport Egyesület szervezésében

A jó hangulatú, színvonalas sport illetve szakrális rendezvényre több százan látogattak ki Tatabányáról és Szárligetről

A rendezvénnyel nem csak vidám hangulatot teremtettek a szervezők, hanem az egészséges életmódra valamint a környékbeli természeti környezet fontosságára is felhívták a figyelmet.

A sport szeretetére illetőleg az egészséges életmódra nevelést támasztották alá a sportprogramok: lehetett kézilabdázni, focizni; az érdeklődök kipróbálhatták korunk népszerű újdonságait: a zumbát, a mediballt, valamint láthattunk ökölvívó bemutatót.

Az odalátogatók kipróbálhatták az íjászatot és maguk kovácsolhattak ékszereket, kikapcsolódhattak színházi és gyermekelőadáson.

A rendezvénnyel az is célja az egyesületnek, hogy felhívja a figyelmet a területen lévő XIII. századi templomromra. Terveik között szerepel annak megóvása, felújítása, hogy imahelyül szolgálhasson a Csíksolymó-Máriazell zarándokúton.  

A kerékpárral érkezők között kisorsoltak egy, a Neuzer Kft. által felajánlott biciklit, kinek a szerencsés nyertese Bajnok Gábor volt. A többi kerékpározó is értékes nyereményeket vehetett át.

A napsütéses idő és számtalan érdekes program miatt mindenki pozitív élményekkel tért haza Csákányospusztáról. 

 

 

 

 

 

 

Csákányospusztai Játékok


Részletes programterv:

„ CSÁKÁNY  CSATA”

 

KUTURÁLIS, SPORT és SZAKRÁLIS

rendezvény

 

2013 szeptember 21. / szombat / 9 00-tól

Helyszín: Csákányospusztai nyári tábor GPS 47.51707840

Az 1-es út 44-45 km szelvényénél lévő Birka Csárda parkolójától 500 m-re.

 

Rendezvény fővédnöke: Turainé John Katalin Tatabánya megyei Jogú Város önkormányzati képviselője           

 Védnöke: Mezei Ferenc Szárliget község polgármestere

 

 

Szándékunk az elmúlt esztendei sikeres rendezvényt, hagyományteremtő elhatározással megismételni és tovább fejleszteni. A területen lévő XIII. századi templomromot olyan állapotba hozni, hogy az műemlékként a Csíksomlyó - Máriazell zarándokút imahelyeként is szolgálhasson. Szárliget lakóival közösen egy örömteli napot szervezni. A térség turisztikai desztinácójában különféle attrakciókon keresztül, jeles nappal emlékezni a helységeink történelméről. Önkéntesek bevonásával Tatabánya város, Szárliget község  és Csákányospuszta ismertségének erősítése. Az együttlét örömében az együttes játékon keresztül új közösségeket formálni.

 

08 00 Gyere kerékpárra nyerj egy kerékpárt! indulás Jubileumi Parkból

09 00 Kis-zarándoklat a Szárligeti templomtól a Csákányospusztai XIII. sz.            templomromig.

 

Program két színhelyen zajlik:

           1, Vásárrét

           2, Templomrom, művész-domb

 

Vásárrét:

.          

09 30   Íjász verseny és bemutató

   Múltunk és Jövőnk Egyesület” szervezésében nevezés a helyszínen

   Ádám Róbert János elnök

10 10  Pofonok Völgye

           ökölvívó és thai boksz és MMA bemutató

           Kardos József edző

10 15  Szárligeti citera zenekar

           Hertai János

10 45  KEM MERI Síkvölgyi fogyatékkal élők tánccsoportjának bemutatója

           Salló Katalin          

Folyamatos látványosságok, bemutatók: 

          Kerámia-készítés

Arnóczki Zsuzsanna keramikusművész vezetésével.

          Az engedelmes acél Zsinkó István mesterkovács munka közben

          A vadászat rejtelmei

Viselkedés az erdőben és annak védelme. 

A környék vadászati lehetőségeiről kérdezz!

Válaszol: Bíró Attila vadász, Walter Mülner vadász /Ausztria /

           A CSALÁD Tatabányai Családsegítő és Gyermekjóléti Vezetője: Volent Virág                                                                   Szolgálat munkatársai: Horn Imréné Virizlai Krisztina és Mattesz Mónika tájékoztat szolgálatról, a családi életről. Család a Családért

         „Csaszni Lovasudvar” bemutatkozása, lovaglás, séta kocsizás

         Testfestés: Juhász Márta

10 30  Az erdő meséi

           Turul Fabula színház.  Németh Krisztina

            

11 00  CSÁKÁNYOSPUSZTAI JÁTÉKOK

           Résztvevők köszöntése a rendezvény megnyitója:

Turainé John Katalin önk. képviselő, Mezei Ferenc Szárliget polgármester

            TAMOP 6.1.2.-11/1-2012-1479 PTSE egészségfejlesztő projekt nyitó.

           A város egészségéért az egészséges városért.”

           

 

 

 

11 10   Birka show

   Benne: állatok bemutatója, birka terelése, birkafordítás,

   Ganzler Zoltán: egyéni gazdálkodó

11 15  IV. Béla király egyénisége és munkássága.

           Dalmadi Miklós tanár bevezetője.

11 30  IV. Béla viszontagságos kalandjai.

           Vásári komédia: „ CSÁKÁNY  CSATA”

performance

Szerző-rendező:Tara Andrea tanárnő

bemutatják: a Tatabányai Árpád gimnázium amatőr színjátszói.

12 00   Énekelj valamit!  Mutasd meg tehetséged!

           Játszótársak PTSE animátorainak közreműködésével kötetlen szereplés    

            lehetősége.

12 30  Harmónia Kórus Érd

           karvezető: Dömötör Zsuzsa

13 00   Puszta ízei, délidei elfoglaltságok, étkezés.

            Csákányospusztai üstös birkapörkölt /az elmúlt rendezvények slágere/

            büfé szolgáltatás.

12 30  Harmónia Kórus Érd műsora

           karvezető: Dömötör Zsuzsa

14 30  Avesta Szárligeti tánccsoport

           Németh Andrea         

15 00  Csákányospusztai Kispályás Küzdelem a BIRKA KUPÁÉRT

            Felső-galla – Szárliget örökrangadó mérkőzés         

15 50  SORSOLÁS „Kerékpárral Csákányosba”

          Az autómentes napon kerékpárral érkezők részére, NEUZER kerékpár sorsolása.                

          Tavalyi nyertese: Juhász Márta Tatabánya

 

Templomrom, művész-domb:

Emlékezés, imádság a templomért. 

13 50  Signum Belső Máté trombita szólója

14 00  Ének a templomért

           Harmónia Kórus Érd

           karvezető: Dömötör Zsuzsa

Rendezvény fizető eszköze             

                                     1 

A helyszínen vásárolható                    Tallér         200Ft értékben      

Műsorvezető: Monos Kriszta

Rendezvénnyel kapcsolatos információk:info@ptse.hu 34 311-151,06 70 3965527

Rendező-szervező: Németh Péter

 

 

 

 

Kerékpárral Csákányospusztába

 

INVITÁLÓ

TÚRA KERÉKPÁROZÁSRA

2013 szeptember 21. / szombat / 8 00-tól

 

Célunk lehetőséget biztosítani egy kellemes kerékpározásra a város útjain és végül a Csákányospusztai Játékokhoz vezető

megkapóan szép vértes erdei úton.

Az erőpróbán mindenki részt vehet, aki megfelelő technikai felszereléssel és fizikai felkészültséggel rendelkezik.

A táv: 12km

 

Indulás: A regisztráltan résztvevő versenyzők részére, Tatabánya Jubileumi Parkból

2013.09.21 08htól -11h-ig

 

A kedvtelésből sportoló, hobbi kerékpárosok a város bármely részről indulhatnak.

Cél: Csákányospuszta ahová - minden részvevőnek a (szalaggal jelölt) Baross Gábor útról nyíló Otthon utcán át a horgásztó mellett kell a Vízbányai útat megközelíteni és onnan az erdei úton folytatni a távot a Csákányospusztai Turistaházi célba érni.

 

Az erőpróba két lehetőséget kínál.

 

1. A Jubileumi Parkból induló regisztrált versenyzők az indulás időpontjának rögzítését követően a számukra legmegfelelőbb úton jutnak el a Baross Gábor útról nyíló Otthon utcáig ahonnan szalaggal jelölt útvonalon a horgásztó mellett kell a Vízbányai utat megközelíteni és onnan az erdei úton folytatni a távot a célig. A beérkezés időpontjának összevetése adja a verseny végső sorrendjét.

 

2. A kedvtelésből kerékpározók a város bármely részéről indulhatnak - csupán az a megkötés – hogy a Baross Gábor útról nyíló szalaggal jelölt útvonalon Otthon utcán át a tó mellett kell a csákányospusztai célt elérni és maximum 13 h-ig célba érni.

 

3. Azok a  Szárligeti résztvevők akik versenyzőként indulni kívánnak, azoknak be kell jönni a Jubileumi Parkba és onnan kell startolni. A kedvtelésből résztvevők szárligeti lakosok Szárligetről indulva a Vízbánya úttól az erdőn keresztül juthatnak el célba ahol részt vehetnek a Neuzer kerékpár sorsolásán.

 

Mivel a verseny közúton és ahol van kerékpár úton zajlik a baleset veszélye fennállhat a KRESZ szabályit szigorúan be kell tartani.

 

Valamennyi célba érkező a - regisztrálást követően - részt vesz a Nauzer Kft. által felajánlott kerékpár sorsolásán amit a helyszínen 14 h-kor tartunk.

A versenyzők időeredményük alapján díjazásban is részesülnek.

További információ: 34 311-151 06 70 396 55 27 www.ptse.hu

Gyere kerékpárral!

Nyerj egy kerékpárt!!